Üzenjünk Brüsszelnek!

2016. szeptember 23. - AlEx

Napirend előtti felszólalás Szeged MJV. Közgyűlésének ülésén, 2016. szept. 23-án.

Tisztelt Közgyűlés!

Üzenjünk Brüsszelnek!

Üzenjünk Brüsszelnek, hogy kényelmesek a villamosok, és a trolik, amiket a közel 30 milliárdos, az Európai Unió által finanszírozott villamos nagyprojektben vettünk. Üzenjük meg, hogy jól költöttük el a pénzt, mert többre futotta, mint amit az elején terveztünk. Azt is érdemes elmondanunk a brüsszeli „bürokratáknak”, hogy jól sikerült a Belváros felújítása – szintén európai adófizetők milliárdjaiból – és pörög a Mars téri piac is. Azt talán ők is összesítették, hogy Szegedre és környékére 300 milliárd forintnyi európai pénz érkezett, és ez nem csak a város és környéke infrastruktúráját fejlesztette, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy fejlődtek a szegedi vállalkozások, és fejlődtek a város legnagyobb intézményének, az Egyetemnek kutatási, egészségügyi ellátási és oktatási feltételei is.

Talán azt is üzenjük meg Brüsszelnek, hogy jó dolog államhatárokon megállás nélkül áthajtani, és jó dolog, hogy a magyar emberek munkájának eredménye vámok nélkül juthat el a többi európai országba. Sok százezer honfitársunknak jelent ez munkalehetőséget, közvetve vagy közvetlenül szegediek számára is. Azt is megállapíthatjuk, hogy nagyon sok magyar ember számára a munkalehetőség nem Magyarországon lett elérhető, és bár számukra az Unió nyitottsága a családjuk megélhetését jelenti, nem az ő hibájuk, hogy nem itthon. Esetleg az is megér egy egyetértő biccentést, hogy a határok nem csak a turisták és a termékek előtt nyitottak, hanem az egyetemek hallgatói előtt is. Magyar diákok ezrei tanulhattak uniós programokban és Szeged város is több száz olyan diákot fogadhatott az elmúlt években, akiknek a tanulmányait uniós forrás finanszírozta.

És ha már üzenünk, jelezzük azt is, hogy ahogy 2007. és 13. között, úgy 2014.és 20. között is a szegediek hasznára fogjuk elkölteni azt a pénzügyi forrást, 34 milliárd forintot, amit az európai adófizetők a város fejlesztésre a rendelkezésünkre bocsátottak.

Tisztelt Közgyűlés!

A végére még kell egy üzenet, ami nem a pénzről, haszonról szól, hanem arról, hogy Szegeden értjük azt, hogy tartós eredményeket csak együttműködéssel lehet elérni. Ahogy a már említett villamosban és trolibuszban lengyel, cseh, német és magyar mérnökök technológiai tudása is benne van, ahogy helyben is az együttműködést keresve tudjuk a várost fejleszteni, úgy a közös Európa is, amelynek a szegediek oly sok előnyét élvezhetik, csak együttműködéssel épülhet tovább.

facebook.com/nagy.sandor.szeged

3ba3145b7e285e427c3940ea374f1dec.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyuttszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr6011737729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.