Messiásra várva

2017. április 04. - MonokiAttila

Jegyvizsgáló kollegám teljesen megdöbbenve és  feldúltan írja az egy egyik internetes fórumba azt ami megesett vele. Röviden összefoglalva: az egyik személyvonattal érkezik a délutáni utasforgalmi csúcsidőben az ország egyik legnagyobb vasúti pályaudvarára Kelenföldre. Ahogy az lenni szokott sokan le és felszállnak, ám a felszállók közül sokan nekiesnek és felszólítják, hogy azonnal tegye a dolgát, hívjon mentőt és intézkedjen, mert az egyik padon egy utasnak szívrohama van és már valószinűleg haldoklik. Ledöbben, majd meglátja kicsit arrébb azt akiről szó van. Egyből intézkedik, mentőnek telefonál és hasonlók, miközben próbálja kideríteni mióta is van ez az ember ilyen helyzetben? Nos, senki nem tudja pontosan, de legalább 6-7 perce már biztos. No de akkor miért nem értesítette egészen idáig senki sem a mentőket, vagy a miért nem szóltak legalább a forgalmistának, meg különben is miért nem tettek semmit egészen addig amíg ő megérkezett? Hiszen mindenkinek ott a kezében, vagy a zsebében a mobiltelefon és aki rosszul lett, az is csak pár lépésre.  Erre a válasz az volt, hogy „ De hát maga a kalauz! Magára vártunk!”

kelenfold.jpgKépünk illusztráció

A kollega feldúltsága érthető, még akkor is, ha az eset valójában mindennapi, sőt igazából szokványos.
Valaki rosszul van, nehezen veszi a levegőt, elveszti egyensúlyát, de szerencsére le tud ülni egy padra. Az emberek egy része látja ugyan, hogy valami nincs rendben, de ekkor még mindenki úgy van vele, hogy ez csak egy kis dolog, majd rendbe jön, hiszen mindenkinek lehetnek pillanatnyi rosszullétei.
Még csak kis idő telt el, de már látszik, hogy nagy baj van, és bár sokan vannak az állomáson, mégis az embereknek a nagy része közömbösen elsétál. Ezek egy részének ugyan eszébe jut, hogy talán tenni kellene valamit, de talán már annyira bele vannak fásulva mindennapi létükbe, hogy észre sem vették, hogy valaki épp mellettük haldoklik, vagy ha igen hát akkor úgy érezték ez nem az ő dolguk és mennek tovább.
 Másik részük azonban látja, hogy baj van, nem is közömbös, de teljesen leblokkol. Hiszen valamit tenni kellene, de úristen mit és hogyan, és egyáltalán ki az aki megtegye? Esetleg talán..? Nem, hiszen kicsi ő ahhoz, meg hát különben is mit tegyen és csináljon ő egyedül? Még elront valamit! Illetékes ő egyáltalán? Na de miért nem jön már valaki aki segít?
Igazán jöhetne már valaki, de tényleg!
És akkor megáll. Várja a másikat, hátha az tesz majd valamit. Lesi embertársait, kifigyel egy magas vékonyat közülük, akinek a legnagyobb a hangja, talán majd ő! De aztán lát egy másikat aki ugyan csendesebb az előzőnél, de sokkal okosabbnak tűnik és amikor már majdnem teljesen biztos abban, hogy ő majd megoldja a helyzetet csalódik benne, és elkönyveli, hogy az sem csinál semmit. Jó akkor majd más, talán azok a fiatalok ott, hiszen még lelkesek és bátrak, és egész biztos hogy nem olyanok mint emezek! Látja, hogy neki is indulnak, van is egy elképzelésük arról, hogy mit kellene tenni, de végül azok sem jutnak el a beteg emberig.
Aztán azt látjuk, hogy néhányan már bátrabbak és rájönnek, hogy ha egyedül nem is lesznek képesek megbirkózni a feladattal, közösen talán többre jutnak. Össze is állnak, elindulnak a már földön rángatózó ember felé, de menetközben összevesznek azon ki mit csináljon így végül sosem érnek célba.
 Már tényleg egyre idegesebb mindenki, miközben az az ember  aki pár perce még vígan sétált, már nem is hasonlít egykori önmagára. Már azok közül is sokan rájönnek hogy baj van, akik korábban közömbösek voltak.
Most már azonnal csinálni kellene valakinek valamit, de komolyan!
De már senki nem tudja ki csinálja, mit csináljon, hogyan csinálja, és ettől még jobban leblokkol mindenki. Ám ekkor befut egy vonat, leszáll róla egy jegyvizsgáló, és innentől már mindenki tudja mi a megoldás. Ő!
 Az akire vártunk megérkezett! Ő majd megoldja, ő majd tudja, ő majd megcsinálja. Tényleg, hiszen ő az illetékes is! De jó, hogy végül megjött, szegény ember már alig él. Neki is esik mindenki aki eddig csak nézte, hogy mi történik, és nem tett semmit, és persze mindenki megkönnyebbül, mert ő már tényleg csinálja és megteszi. Végre mindenki mehet a dolgára, legfeljebb otthon, vagy a kocsmában majd elmeséli, hogy ő bezzeg már akkor is látta mi a baj amikor másnak még fogalma sem volt. A mentő is kiérkezett, az utas is túlélte.
Éppenhogy.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyuttszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr5912399411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2017.04.05. 09:52:46

Messiásra várni egy olyan helyen, ahol senki sem hisz a messiásban.
Viszont ha megérkezik, rögtön nekiesnek, hogy hol volt eddig, meg csináljon már valamit, nem látja mi történik?
Ha időben odaér, és tud segíteni, akkor nagyon sok segítő ember lesz körülötte, akik mindent jobban fognak tudni mint ő, viszont ha későn ér oda, átkozódások tömegét kell majd elviselnie, mert csakis ő lehet a hunyó, mindenki más tiszta marad.
Lassan meg kell barátkozni a gondolattal, egyre kevesebb messiás fog jönni.
A jól ismert csapatmunka lényege: mindig van kit hibáztatni.
Általában azt, aki tenni akar valamit.
Annak lehet mondani, hogy nem úgy kell, nem jól csinálod, inkább engedj oda engem, majd én, én ezt jobban átlátom, én már láttam ilyet....aztán persze elrontja, de azzal védekezik, hogy azért történt, mert előtte már hozzápiszkáltak, ő tudta hol a hiba, csak már előtte volt egy kontár.
:D