Útmutató szakszervezeteknek

2017. november 26. - MonokiAttila

Rohamosan terjed az interneten többféle változatban is egy idézet, mely úgymond a szakszervezetek létjogosultságát hivatott bizonyítani. Az általam jelen írás kezdőképeként megjelenített változat egy bárki által megvásárolható pólón szerepel. Eredetileg angol nyelvű szöveg volt, majd valaki lefordította, és azóta a Facebook egyik népszerű mémje. Sok szakszervezeti vezető, és tisztségviselő oldalán láttam már, és rengetegen lájkolják, pedig jobb lenne ha nem tennék!

szakszervezetpolo.jpg

Alapvető félreértésről van ugyanis szó! Az emberek többsége jól ismeri a történelmet, és nem azt kéri számon a szakszervezeteken, hogy miért törölték el a gyerekmunkát százegynéhány  éve, vagy miért vezettek be nyugdíjrendszert a második világháború után Európában, hanem azt, hogy amit 200 éven keresztül kiharcoltak elődeik, azt most miért hagyják -többek között- a szakszervezetek és azok képviselői, vezetői stb. rohamos gyorsasággal mind elveszni, sőt még elő is segíteni mindazt, hogy egyre rosszabb és rosszabb állapotok uralkodjanak azon a munkavállalói térfélen, amelynek éppenhogy ők lennének a képviselői. Akiket azzal bíztak meg, hogy ezt megakadályozza!
Ez a póló és annak szövegezése a szalmabáb érvelés tipikus esete. Nem a kérdésre, nem a valós problémafelvetésre  válaszol, hanem annak nyomán inkább valami másra, és aztán erre kér(ne) megerősítést.
Ha végiggondolom, és például csak a saját munkahelyemre vetítem ki ezt a szöveget, már akkor sem igaz belőle szinte semmi. A szabad hétvége, a 40 órás munkahét, a munkaegészségügyi ellátórendszer már nem létezik, vagy romokban áll. A nyugdíjrendszer ránk vonatkozó részét törölték. A munkabiztonsági szabályokkal hatalmas gondok vannak. A túlóradíjat átszervezték, melynek következtében nem csak sokkal kevesebb jár érte, mint korábban, hanem tulajdonképpen a kötelezően adottból az adható kategóriába került. A kollektív szerződésünk már egyre kevésbé véd minket, és ha véletlenül mégis vannak még ilyen pontok, azokat is sorra kiirtják belőle.
Marad a gyerekmunka tilalma, mint létező dolog. Bár ha jobban belegondolok, hogy mekkora erőt és energiát fektet a munkaadóm diákmunkások foglalkoztatásába az utóbbi időben…


Nagyon is tisztában vagyok a szakszervezeti mozgalom létével, erejével, fontosságával és történelmével is. Kb. 15 évvel ezelőtt, ha hivatalosan nem is alapítótagja, de egyik első szervezője, és első tisztségviselője voltam egy tisztán szakmai alapú szakszervezetnek. Később, amikor kényszerűségből csatlakozott egy nagyobbhoz, akkor hosszú évekig annak, és ez utóbbinak mai napig tagja vagyok, bár tisztséget már nem töltök be. Tudom milyen nehéz és kínkeserves szinte nulláról felépíteni valamit, mint ahogy ismerem azt is, milyen érzés az amikor a munkáltató és a munkavállalók felől is egyszerre kapsz hideget és meleget a kiállásodért. És teljes mértékben megdöbbenve voltam a tanúja annak, amikor az elmúlt években kormányzati szintről indulva erőszakkal megszüntették a háromoldalú érdekegyeztetés fórumát, megnyirbálták a szakszervezetek érdekérvényesítési jogkörét, eltörölték a tisztségviselők nagy részének munkajogi védettségét, majd ezzel egyidejűleg folyamatosan lerontották a munkavállalók helyzetét és életminőségét. Ennek okán 2012-2015 között több tüntetés szervezésében is részt vettem, melyek jó részében fel is szólaltam, kiállva a munkavállalók jogaiért, előrevetítve azt, hogy a szolgálati nyugdíjrendszer átalakítása és az „Újnak” nevezett 2012-es Munka Törvénykönyve tönkre fogja tenni a gazdaságot, és azon pótolhatatlan szakemberek körében teremt majd tömeges munkaerőhiányt és elvándorlást, akik eddig kitartottak, és eszükbe sem jutott eddig állást változtatni, életüket, eddigi hivatásukat feladni. Akkor mindenki vészmadárnak hívott, mára kiderült, hogy nemcsak hogy igazam lett, hanem az elvándorlás, a folyamatos munkaerőhiány és az ezzel járó kényszerutak mindennapjaink durva valóságává váltak, melyből nagyon úgy tűnik egyelőre nincs kiút, nincs megoldás.


A szakszervezetek ennek ellenére még léteznek, ám az esetek többségében elveszítették mind a saját tagságuk nagy részét, mind a munkavállalók bizalmát. Nem tudnak megfelelő ellenlépéseket tenni a durva intézkedésekkel szemben, és a dolgozók felé sem képesek pozitív képet mutatni.Ha valaki pedig ezért kérdőre vonja őket, akkor vagy siránkozásokkal, vagy pedig ilyen hülyeségekkel válaszolnak, mint az írás elején említett szöveg. Ennek ellenére mégis hiszem, hogy van kiút, van megoldás! De azt viszont tudomásul kell venni, hogy mindaz, ami mondjuk 10 éve még megfelelt, berögzült és működött, az ma már nem működik! Tudomásul kell venni, hogy ellehetetlenítették a szakszervezeteket, épp annak erejét, érdekérvényesítő képességét rombolva és téve tönkre! Tudomásul kell venni, hogy Európában egyedülálló módon nálunk a sztrájkjog sem létezik már, amit meg annak neveznek, az nem az! Tudomásul kell venni, hogy ha ugyanúgy folytatódik minden mint eddig, akkor ennek az lesz a következménye, amit fentebb írtam, tehát hogy a dolgozók folyamatosan elveszítik jogaikat és emberhez való méltóságukat, majd amikor már nincs mit elvenni, akkor ezzel a szakszervezeti mozgalomnak is vége. Vége van, mégpedig azért, mert saját magát nyírta ki!


Persze messiásban is lehet hinni, meg a csodatévő királyfiban, de az első egy vallási kategória, a második meg mese, amiből az emberek többsége kinő. Kormányváltásban is lehet, én amit csak tudok, megteszek ezért, de ha véletlenül megtörténik, akkor sem tudja majd egy új kormány több mint 10-15év (bizony, merthogy már a Medgyessy kormány alatt elkezdődött!) folyamatos rombolását egyik napról a másikra eltüntetni és meg nem történtté tenni!


Szerény véleményem szerint a szakszervezeteknek most jelen pillanatban a következőket kellene tennie:

  1. Sürgősen megállni és véget vetni minden olyan tevékenységnek ami a közelmúltban még bevált, de mára nem működik, sőt a visszájára fordult, illetve fordítja azokat is akik még hisznek az érdekérvényesítésben. Olyanokra gondolok mint pl.:
    - a tagság elhalászgatása a konkurens szakszervezetektől; a folyamatos sikerpropaganda erőltetése a kommunikációban akkor is, ha amúgy a valóságban a pofánkat verték be (de ha nem lett volna szakszervezet, a lábunkat is eltörik, sőt le is köpnek a végén, szóval hatalmas siker, ez értsétek meg); a folyamatos farokfényesítgetés, azaz annak hangsúlyozása a kommunikációban, hogy ki volt a legeslegelső aki mondjuk összehívott egy egyeztetést valamely témában, vagy neadjisten el is ért valamit (és ilyenkor mindenkiről az derül ki, hogy ő volt a legelső, de egyébként meg ki a frászt érdekel); meg egyébként is ez az egymással harcolunk, miközben kurvára nem ezzel kellene, mára már csak és kizárólag árt mindenkinek, főleg azoknak akik csakazértis erőltetik.
    - a munkáltatóval folyó tárgyalásokra, Üzemi Tanács ülésekre és hasonlókra való felkészületlen elmászkálás, pogácsamajszolgatás, és csodára várás, hogy a munkáltató majd egyszer előáll valami korszakalkotóval, miközben semmi más nem történik évek óta, mint hogy dróton rángatja a szakszervezeteket és ennek elérése érdekében egyre durvább és durvább dolgokat talál ki. Ezt belengeti két változatban: először egy durvábban, majd amikor ezen mindenki felháborodik és természetesen nem kerül elfogadásra , akkor hogy megmutassa milyen jó fiú egy „enyhébb változat” kerül általa beterjesztésre, ami aztán el is van fogadva, miközben ez az enyhébb is nagyon durva! (Valójában az „enyhébbet" akarta már eredetileg is!)
    - a tagság és a dolgozók folyamatos hibáztatása és bűnbaknak feltüntetése azokért a dolgokért, amiben ők a legkevésbé sárosak! Rájuk fogni, hogy hülyék, hogy idióták, mert nem tartanak össze, hogy különben is mi azért működünk szarul, mert ti mindannyian még nem léptetek be, nem fogtatok össze, nem vagytok egységesek és hasonlók. Ez csak elriasztásra és bizalomvesztésre jó, arra viszont tökéletes!
  2. Ha már sikerült megállni az előzőekben felsorolt dolgokkal, akkor leülni és értelmesen, higgadtan végiggondolni, hogy miért is vagyunk itt? Sőt mi több hogy lehetünk még mindig itt? Mit tehetnénk azért, hogy a lejtőn ne csak lefelé vigyük ezt a szekeret, hanem megpróbáljuk felfelé is tolni még akkor is ha ez sokkal de sokkal nehezebb, mint bármikor is volt?
    Ez egy nagyon nehéz pont. Tulajdonképpen a magunkba nézésről szól, és ennek folyományaként arról is, hogy többek között meg kell szabadulni az olyan emberektől akik csak a saját önző céljaik érvényesítése miatt vannak akár a vezetőség legfelső szintjein is. Azoktól, akik a munkavállalók helyett inkább a munkaadók szekerét tolják akár számításból, akár más okból kifolyólag. Könyörtelennek tűnhet, sőt akár öngyilkos lépésnek is, de ez nem így van. Ez feltétlenül szükséges lépés ahhoz, hogy visszanyerjék a dolgozók és a tagság bizalmát!
  3. Miután az egyes és a kettes lépésen túl vannak, semmi akadálya annak, hogy kitekintsenek egymás felé és az adott (szak)területen eddig külön-külön működő (netalántán akár korábban ellenségnek tekintett) szakszervezetekkel és más szervezetekkel szorosan együttműködjenek minden tekintetben, főleg azokban amikben a céljaik amúgy is közösek. Tudomásul kell venni, hogy jelen pillanatban az egyetlen erőssége mindenkinek az, hogy még egyáltalán jelen vannak, hogy jelen lehetnek az összes nagyobb létszámú munkahelyen. Ez már önmagában sem semmi, de ha belegondolunk, hogy egyenként is mekkora erő áll mögöttük, még a legelemibb matematika szabályai szerint is ez az erő a sokszorosára nőhet. Viszont ezt a pontot nem szabad elsietni! Csak az első két pont megvalósítása után szabad hozzákezdeni. Ha az előző két pont, vagy annak bármelyike kimarad, akkor óhatatlanul belép az egyéni érdekérvényesítési hajlam, a veszekedés, a viták, a meg nem egyezések. A munkáltató meg kér egy korsó sört a csapostól és marha jót röhög ezen az egészen!
  4. Eddig tulajdonképpen csak a zérópontig jutott el a dolog, de máris sikerült (vissza)nyerni a tagság és a dolgozók bizalmát. Innentől kezdve rettentően felelősségteljes rész jön: ki kell találni hogyan lehet élni ezzel (és semmi esetre sem visszaélni!) Ekkor már meg lehet vizsgálni, hogy a jelenlegi erősen korlátozott jogi környezetben is milyen lehetőségek vannak az érdekérvényesítésre. Jöhetnek a konferenciák, szakmai egyeztetések, és a programok kidolgozása. Fontos lenne végre megérteni, -és ha sikeresen eljut ez az egész eddig a pontig akkor már nincs is ennek semmi akadálya-, hogy ki kell lépni abból az egyirányú zsákutcából, hogy a munkáltató folyamatosan beterjeszt valamit amit a szakszervezetek megtárgyalnak, majd jobbára elfogadnak/nem fogadnak el, de mire túl vannak ezen már itt is egy újabb javaslata a munkáltatónak. Ehelyett meg kell fordítani ezt a folyamatot!
    Például nem akar a munkáltató kidolgozni egy életpálya modellt? Akkor dolgozzák ki a munkavállalók és a szakszervezetek képviselői és nyújtsák be! Mivel a hármas ponton már túl vagyunk és tudjuk jól, hogy a kékek mondjuk ennek a munkavállalói oldalában erősek, a zöldek a stratégiaalkotásban, a sárgák ennek kommunikálásában, a pirosak meg mondjuk az egész jogi részében, mindenki tudni fogja mi az ő feladata ebben a projektben. Ha munkáltató nem fogadja el, mert mégiscsak talál benne valami hibát akkor dolgozzák át és terjesszék be újra. De közben terjesszenek be ugyanígy megoldási javaslatot a létszámhiány kezelésére, a túlórák ésszerű csökkentésére, és minden egyébre ami a feladatukból következik. Folyamatosan és folyamatosan bombázzák ezekkel a munkáltatót! Fossa csak össze magát attól, hogy a szakszervezetek már megint benyújtottak valamit és ráadásul ott áll mögöttük a munkavállalók nagy része, akik azt lesik mit lép erre a munkáltató! Attól meg különösen, hogy mit szól majd az ő főnöke ahhoz, ha nem hajlandó együttműködni a szakszervezetekkel!
  5. Ha munkájuk során visszaélést, törvénytelenséget, bűncselekményt tapasztalnak, akkor tegyék meg a megfelelő lépéseket és ne húzzák-halasszák az időt, ne tárgyalgassanak, ne bratyizzanak le előtte az elkövetővel meg ilyenek. Minden ilyen esettel szemben legyenek könyörtelenek! Nemrég olvastam egy érdekes történetet arról, hogy egy Észak-koreai gyárban a vezető nem tartotta be a munkavédelmi előírásokat. A helyi szakszervezet, még ebben az országban a jól ismert diktatórikus körülmények között is megtalálta a módját annak, hogy ezt ne engedje meg. A vége pedig az lett, hogy a vezetőt leváltották és elítélték valami 18 évnyi kényszer munkatáborra és hasonlókra. Ha a legkeményebb diktatúrákban is megtalálja a módját a hatékony érdekérvényesítésnek a szakszervezet, akkor nehogy már ilyen kis pitiáner zsebdiktatúrában ne találja meg!
  6. Ha az előzőek megvannak és a 4-es 5-ös pont jól működik, akkor persze lehet majd a tagságot is szórakoztatni, meg üdültetni meg mittudomén. De addig semmi értelme! Mert amíg csak az egyes pontot látom jelen állapotában és közben a szakszervezeti propaganda meg csak arról szól, hogy micsoda jó hangulatú horgászversenyeket, meg bográcsozásokat szerveztek, sőt azt is belenyomják a képembe, hogy egyébként a szakszervezet bérel egy faházat Balatonborzasztó-felsőn, ahova esetleg én is eljuthatok, ha belépek, addig az ilyesmi kontraproduktív és épp az eredeti szándékokkal ellentétes hatást vált ki.

    A fentiek minden egyes szakszervezetre és minden egyes olyan munkahelyre érvényesek, ahol léteznek munkavállalói szervezetek és szakszervezetek, még ha most esetleg gyengék és tanácstalanok is. A béka feneke alatt lenni rossz dolog, de a fentiek betartásával akár a napfényt is meg lehetne látni! Kérdés van-e ehhez elég erő és kitartás, de legfőképp akarat?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyuttszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr5413380603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Digitális Dzsihád 2017.11.27. 00:46:24

@MonokiAttila: Személy szerint én úgy gondolom, hogy elsősorban nem a szakszervezet tehet róla, hogy most erőtlen, hanem pld. a felcsúti csüngőhasú minidúcse. Mert ki az, aki létrehozott alternatív szakszervezeteket, rendvédelmi karokat, saját embereit ültetve ezek vezető pozicíójába? Ki az, aki olyan törvényeket hoz, hogy a döntések előtt csak a saját maga által létrehozott kamarák véleményét kell kikérni? (Az meg ugye értelemszerűen nem fog a saját gazdája kezébe harapni.)

Szóval azért, hogy most ilyen a szakszervezetk helyzete, azért ne a szakszervezeteket hibáztasd. Kétharmaddal nagyon sok mindent meg lehetett tenni. Te most a hatalom összpontosításának negatív következményeit láttad meg, csak te a következményt kifogásolod, nem pedig ennek kiváltó okát. Pedig inkább azt kellett volna.

MonokiAttila 2017.11.27. 04:50:49

@Digitális Dzsihád: A lényeg a következő mondatban van:"A szakszervezetek ennek ellenére még léteznek, ám az esetek többségében elveszítették mind a saját tagságuk nagy részét, mind a munkavállalók bizalmát."
A "csüngőhasú uralma nem tart örökké, de a tagság és a bizalom visszaszerzése nélkül nem fog menni a túlélés. Mint ahogy az egymással szembeni ellenségeskedés is inkjább riasztó hatású.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.27. 06:29:00

Helyes. Erősíteni kell a nyomást a nagytőkén. Ennek hatalmas politikai haszna is van: nagyon fáj a ballibáknak minden szakszervezeti akció.

kuki123 2017.11.27. 07:09:47

Tegyék kötelezővé a 20-50 fő feletti cégeknél a szakszervezeteket.

mert hogy ez ma opcionális...és egyes cégek röhögve használják ki hogy a munkás kussolhat.

Esetleg a munkaerőkölcsönzés mint rabszolga tartó emberkereskedelem megszüntetése..

MonokiAttila 2017.11.27. 17:31:18

@kuki123: Nézd csak meg ezt az oldalt:
program.egyuttpart.hu/programok/eros-gazdasag
Az általad írtakat megtalálod a 328-345 pontok között!